Ezekkel a szavakkal biztatlak benneteket és magamat ezzel biztattam, amikor a 49. szülinapom előtt 2 hónappal elhatároztam, hogy abban az évben, amikor 50 éves leszek meg szeretnék csinálni egy fél ironmant, amihez 1800 m úszást, 90 km bringázást, 21 km futást kell teljesíteni. Azt gondoltam, hogy ha tudnék úszni, akkor a többivel már nem lenne gond. Bringáztam már 90 km-t, nem is egyszer. Futottam már félmaratont – legalább 3-szor. Azon felbuzdulva, hogy csak gyorsan megtanulok úszni és jól végrehajtom a tervemet, elkezdtem utánajárni, milyen lehetőségeim lennének a „gyors úszni tanulás”-ra.

Azért azt nem árt tudni, hogy korábban volt két majdnem megfulladásos élményem. Először kb. 3 évesen. Ekkor a hajdúszoboszlói fürdő tanmedencéjébe sikerült a mélyebb oldalról beugrani, ahol már nem ért le a lábam. Szerencsére ezt egy felnőtt mellett tettem meg, aki kihúzott a vízből. A következő próbálkozásom során a Tisza-tóban próbáltam „elúszni” a bójáig, ott megpihenni, aztán kiúszni a partra.

Elég bátor próbálkozás volt, ugyanis a bójánál döbbentem rá, hogy az nem egy fix pont, ahol meg tudok pihenni, meg is ijedtem rendesen, de aztán életmentő segítséggel sikerült kievickélnem a partra. (Egyébként az akkori „úszástudásomat” egy általános iskolai kétszer két hetes úszótáborban szereztem, ahol nyilván csak az úszás alapjait sikerült többé-kevésbé elsajátítani, vagy, mint később kiderült, még azt sem.)

Ezek a sikertelen próbálkozások azért elég nagy nyomott hagytak bennem, annyira, hogy a Balcsiban, ha már nem ért le egy picit a lábam, halálfélelmem volt.

Hosszas keresgélés után a párom talált egy hirdetést, miszerint a bajai uszodában felnőtt kezdő úszásoktatást szervez Zsolti bácsi (Beleon Zsolt). Rögtön jelentkeztem és 2024. november 5-én neki is kezdtünk rajtam kívül még két korombeli hölggyel, a vízzel közelebbi barátságba kerülni.