2025. október 11-én volt a Spar maraton. Ekkor már kb. 7 hónapja edzettem az edzőm által készített, hetente küldött edzésterv alapján. Alapból nem futóversenyekre edzek, hanem a fél ironmanra, ahol 21 km futás van. Így ennél többre egyenlőre nem készültem, ezért, amikor feltették a kérdést, hogy: „Te nem maratont futsz?”, arra tök természetesen csak annyit mondtam, hogy: Nem, elég lesz nekem egyenlőre a 14 km is. De legalább azt az eddigi leggyorsabban tettem meg, 6 perc 6 másodperces idővel kilométerenként. Na jó, volt motiváció is. Az állóképességi lassú edzéseket 8-9-es tempóval kellett futnom. Kérdeztem többször is az edzőm, hogy nem-e lehetne ezen kicsit javítani, mert ez a félig séta, félig futás eléggé kimerítő, sokszor nem is nagyon sikerült betartani. Volt egy edzés, amikor 1,5 órán keresztül kellett ezt a tempót tartani, aztán 15 percig egy gyorsabbat. Elhatároztam, hogy most, bármi lesz, akkor is betartom a megadott tempót. Lehet erre várt, mert a közös edzésen azt mondta, hogy a hétvégi Spar futás felmérés is lesz egyben, ezen múlik, hogy lesz-e módosítva a Z2 tempóm. Kiderült, hogy egész elégedett volt a teljesítményemmel, mert a következő edzések Z2 tempóit már akár 7 perc 25 mp-el is nyomhatom. Juhuuu 😊 Egyébként visszanéztem a korábbi – az edzések elkezdése előtti futásaimat (ekkor még nem figyeltem a sebességet, nem is tudtam volna, hiszen telefonon keresztül mértem a Strava adta lehetőségeken belül). A legjobb értékek 7 és 7 perc 30 között voltak, a távolság max 5-7 km volt. Ez azt jelenti, hogy kb. 1,5 perccel javult az időm kilométerenként, amióta terv szerint edzek.
Ide kerül majd egy fotó