Betegen edzeni
Volt mostanában valami kór, torokfájás, orrfolyás, orrdugulás ilyenek. Nem annyira éreztem magam felkészülten se a futás, se az úszásedzésre. Nem volt teljesen egyértelmű, hogy most tényleg olyan rosszul érzem magam, de valahogy mégis gyengének éreztem magam. Sokat agyaltam, hogy menjek-e, vagy ne. Végül mentem, de végig szenvedés volt. Óranézegetés volt folyamatosan, alig vártam, hogy egy-egy hosszt leússzak. Nem tudom, hogy egy ilyen edzés beépül-e, van-e értelme.
Vagy
Készülsz egy versenyre, hónapokon, vagy akár éveken át. Benevezel, mondjuk hónapokkal előtte. Eljön a verseny napja és Te lebetegszel, vagy lesérülsz előtte. Kérdés, hogy ebben az esetben érdemes-e elindulni a versenyen, megpróbálni, ha már készültünk rá, akár hónapokkal ezelőtt beneveztünk?
… és amikor nincs lehetőséged dönteni abban, hogy mész-e versenyre, vagy edzésre
Van amikor nem tudod eldönteni - mondjuk egy megfázás, valamilyen fájdalom, fáradtság esetén - hogy most inkább hallgass a testedre és pihenj vagy csináld meg az edzésedet. Ez egy nehéz döntés, mivel az járhat a fejedben, hogy lehet csak a kényelmesség, lustaság, nem is vagyok annyira beteg, hogy ne tudnám teljesíteni ezt az edzést. Ez nehéz döntés szokott lenni. Aztán amikor ott vagyok az edzőtársakkal, örülök, hogy végül nem a pihenés mellett döntöttem, de volt már olyan edzés is, amikor minden karcsapás nehezemre esett, folyamatosan az órát néztem. Itt talán jobb döntés lett volna az edzés kihagyása.
Most viszont nincs választási lehetőségem. Egy időre sikerült parkolópályára helyeznem magam. Hiába szeretnék edzeni menni, nem tudok. Ez a második hét és valószínüleg így marad még jó pár héten, hónapon keresztül, ami úgy, hogy előtte heti 10-12 edzésem volt és most 0-ra csökkent eléggé rosszul érint.
Gondolkozok, hogy mi az a mozgásforma, amit csinálhatnék. Mondjuk a nyújtás, bár kissé korlátozottan tudom csinálni, de talán egyenlőre az lesz a megoldás. Peti szerint egyenlőre a meggyógyítandó területre kell koncentrálni és nem elvenni onnan az energiát.
Mi történt?
3 óra 40 van, 2026. március 11. Egy hètvègi bevàllalós bringaverseny a homokos pályájáról hirhedt-nek is nevezhető Tour de Puszta-n, sikerült a kulcscsontomat kiugrasztani a helyéről és némi szalagszakadàst is előidèzni. AC és CC szalag is elszakadt, mivel a kulcscsontom az eredeti helyzetétól 4 centivel hátrébb vándorolt, amit a szalagok rugalmassága már nem tudott torelálni, úgyhogy elszakadtak. Tegnap megműtöttek a bajai kórház traumatológia osztályàn. Reggel 7-re hívtak, a rendelőben még a katonás doktornővel is sikerült találkoznom. Szerencsére nem kísérelte meg visszatenni az eltévelyedett csontomat visszarakni a helyére. Délután fél háromkor került rám a sor. Eleinte csak üldögéltem az ágyon, aztán már lefeküdtem és abban bíztam, hogy hátha sikerül valahogy nyomást gyakorolnom az eltévelyedett csontomra és mire bekerülök a műtőbe, visszatér az eredeti helyére. Nem annyira jött össze. Szerencsére a műtőben több ismerőssel is találkoztam az altatás előtt. Még a kezemet is megfogták, ami igen megnyugtató volt a számomra. Azt mondták, hogy intubálni fognak, mivel kb. egy órás lesz a műtét. Ez torokfájással járhat. Ébredés után viszonylag hamar magamhoz tértem, nem volt hányingerem, igaz, az előírásokat betartva éjféltől már nem ettem és nem ittam. Jó szomjas voltam már mire felébredtem.
Azt gondoltam, hogy annyira vagány vagyok, hogy nem fog kelleni fájdalomcsillapító - mint kiderült plusz, mert már az infúzióban is az volt, de miután 2 órája ébren vagyok, csak kértem. Nem mondhatnám, hogy sokkal jobb, de legalább megpróbáltam. Tanulságos történet - legalábbis a számomra. Több szempontból is. Egyrészt szinte alig bringázok terepen – az évi 5000 km-ből kb. 200-at, és majdnem minden alkalommal elestem eddig, amikor rászántam magam. Tehát a gyakorlatlanság volt az egyik fő probléma. Másrészt a nem megfelelő bringaválasztás. Gravellel mentem, a homokos terepen, ahol eléggé kijött, hogy a kerékpártechnikai kezelésem nem nyugszik biztos alapokon. Ehhez jött még egy sima faág, amin megcsúsztam és nem tudtam megfogni a bringát. Ezt egy montival, vagy a fattel talán megoldottam volna. Mondjuk ezen már felesleges agyalni. Tanulni kell belőle. A következő tanulság, hogy tudni kell segítséget kérni és a felajánlott segítséget elfogadni. Ez nekem nem megy annyira jól, egész életemben igyekeztem lehetőleg minél kevesebb segítség nélkül megoldani a problémáimat. Most ez nem feltétlenül sikerül, mivel a fél karom nem annyira működik. További átgondolandó feladat a terhelés. Heti 9-10 edzés, amiből egy sem maradhat ki (nem lehet piros az edzéstervben). Volt, hogy ez a szám elérte a 12-t is. Ha nem tudok fékezni, akkor az élet teszi meg. Ez most sikerült is. A kiszolgáltatottság elfogadása. Ez se egy könnyen elfogadható dolog.
Most lassan két héttel a műtét után kicsit Franklin-nek érzem magam. „Már tudok kettesével számolni …”, igaz még nem tudom bekötni a cipőmet, de például már tudok két kézzel gépelni. (Egy kézzel borzasztó lassúnak éreztem magam, tudván, hogy tudok két kézzel is.) Fel tudom venni a vállpántos felsőm úgy, hogy a bal karom is beledugom és a pulcsit is sikerült így felvenni. Természetesen igyekszem az előírásokat betartva véghezvinni ezeket. Ja, és a fürdés is egyre jobban megy. Persze, igyekszek lehetőség szerint mindent megoldani egyedül, hogy ne érezzem annyira kiszolgáltatottnak magam. Ami pár napja gondot okozott, lassan egyre kisebb nehézséggel jár. Mondjuk még hajat mosni, a hajamat összefogni nem tudom. Szerdán megyek varratszedésre. Remélem, hogy minden rendben lesz.
Március 23-a hétfő
Elég nyomorultul/ vagy nyomorultnak érzem magam. Amikor Ádám (az edzőm) felhívott pénteken és kérdezte hogy vagyok, visszakérdeztem, hogy testileg, vagy lelkileg. Mondta, hogy szerinte lelkileg biztos sokkal szarabbul. Hát igen. Persze vannak fájdalmak, hol erősebb, hol gyengébb. De … lelkileg, hogy mindenki fut, bringázik, én meg …. Ez nagyon rossz. Legszívesebben elmennék és majd, ha már túl vagyok ezen, visszajönnék. Pont ezen járt az agyam boltból visszafele jövet, meg hogy egyáltalán minek csinálom ezt az egészet, lehet nem is nekem való, ülnék a seggemen és nem érne ennyi baleset, amikor egy részeg elkezdett valamit dumálni. Én csak rákiabáltam, hogy HAGYJÁL BÉKÉN!!! HAGYJÁL BÉKÉN! Ekkor persze még jobban rám jött a sírás, ami azóta is tart. Gondoltam, leírom, ahogy már annyiszor megtettem, amikor nem volt jó. Talán most is segít. Tudom, hogy ezek csak gondolatok, és hogy csak én tudok rajtuk változtatni. Tudom, hogy csak és kizárólag rajtam múlik, hogy hogy érzem magam a bőrömben. Tudom, hogy türelmesnek kell lennem, ha már így jártam. Meggyógyulok és utána folytatom. De az nagyon sok idő. Alig vártam hogy végre tavasz legyen, most tudtam volna végre kint bringázni. És ennyi is volt, ki tudja meddig. Próbálok türelmes lenni, de néha nem megy, néha nagyon nehéz. Hiányoznak a közös futások, úszások, na és persze a bringa is. Lehet, hogy soha nem lesz már olyan jó a vállam, hogy sokat tudjak bringázni. Lehet, hogy lőttek a 24 órásnak is. Aztaa, most jól lepadlóztam magam.
A lelki nehézségek után persze testi problémák is adódtak, igen nagy fájdalmaim voltak éjszaka, annyira, hogy már a fájdalomcsillapító bevételén is gondolkoztam. A műtét óta egyébként nem vettem be gyógyszert, s ennek az az oka, hogy ha nem fáj, akkor lehet hogy nem kímélném annyira. Így a fájdalom jelezz, hogy szükség van egy kis lassításra.
Tegnap, 24-én egész nap fájdogált, de az előző éjszakai szintet nem érte el, mondjuk, lehet, hogy nappal jobban el van terelődve a figyelmem. Már féltem az estétől. De … egyszer se ébredtem fel a fájdalom miatt. 5 óra körül, amikor felébredtem, örömmel tapasztaltam, hogy szinte egyáltalán nem érzek fájdalmat. Miután Peti elment úszni, elővettem a könyveket, szokàsomhoz híven, most is hármat olvasok egyszerre. Nyújtás közben olvastam pár oldalt mindegyikből, aztán fürdés. Na és amit el szerettem volna mondani, hogy a fájdalom minimalizálódás mellett, sikerült a bal kezemmel megmosni a jobb hónaljamat. Apró lépés, de nagy boldogság. Ki is csordult a könnyem, na nem a fájdalomtól, hanem az örömtől. Már tegnap is tök boldog voltam, hogy a felkarom egy részét meg tudtam mosni, de akkor még a jobb kezemmel mostam a jobb hónaljamat. Amúgy … szerintem az úszás segített megtanulni, hogy örüljek, ezeknek az apró fejlődéseknek. Arra is igaz, hogy nagyon lassan haladok, de ha visszanézek, mindig látszik valamennyi fejlődés.
Lelki: Peti kérdezte tegnap, hogy nem lenne szükségem sportpszichológusra. Hát őszintén, a hétfői nap után, nekem is megfordult a fejemben, hogy egyedül nem tudok ebből kimászni. Régen nem sírtam ennyit, mint az elmúlt két hétben. Persze az írás most is segít.
Most úgy érzem, hogy meg tudok birkózni ezzel a teherrel. Mert ez az. Nagyon jól éreztem magam azzal a mozgásmennyiséggel amit az elmúlt évben csináltam. Igazából kezdtem magam sportolónak érezni. És … puff a 0-ra zuhant. Ami azért is gáz, mert mozgás hiányában a feszültséget is nehéz levezetni, ami az ember életében azért előfordul.
Időközben feldobott a facebook két sportolót is, akik szintén egy súlyosabb sérülés után igyekeznek felépülni. Az ő videóik igen motiválóak abban, hogy látom, nem csak én küszködök a felépüléssel, a visszatéréssel.
Még egy apró lépés. Fel tudtam venni a saját pulcsimat végre, cippzáros, bő ujjal, de sikerült. Mellényt, kabátot is próbáltam, az még túl nagy fájdalommal jár.
Update: Ma péntek van, 2,5 héttel a műtét után
Sikerült befestenem a hajam. Itt igazából nem dolgozott a bal kezem, csak a jobb, viszont már tudtam hajolni addig, hogy ne okozzon gondot a festék lemosása. És .. végre fel tudtam venni a mellényemet is. 😊 Kellett hozzá egy kis karlogisztika, de sikerült. 😊 A gyógytornánál jóval magasabbra tudtam felemelni a karom.
Na, vége az önsajnálatnak … Tegnap kiszedték a varratokat és azt mondta a doki, hogy futhatok. Ezen felbuzdulva .. hát a futást tegnap még nem vállaltam be, de görgőztem 30 percet. Végre. Valamint, tegnap várakozás közben a kórházban, találtam egy gyógytorna leírást. Két része van, a felkötött kezes és amikor már nem kell felkötni. Egyenlőre csak a felkötött kezeset csináltam, a másikat is elkezdtem, de azt még korainak éreztem. Aztán megcsináltam egy 10 perces Falkás törzsflowt balkéz kímélettel. Azért lenyomtam a planket végig csak jobb kézzel. Majd szintén a Falka-s derék és térderősítő feladatokat, amit nyújtás követett. Nem gondoltam volna, hogy ezt így meg tudom csinálni, de sikerült. Este még futottam 4 km-t futópadon. Na, ezt még dolgozom felfele, mert itt azért néha a karom is mozgott elég intenzíven (a lehetőségekhez mérten). Up: Sokkal jobban alakult az este, mint vártam, nem fájt a karom a szokásosnál nagyobb mértékben.
A tanúság, hogy sokkal többre vagy képes, mint amit a fejedben gondolsz magadról. Nagyon sokszor az önsajnálat, az önbizalomhiány az, ami visszatartja az embert. Ha valamit szeretnél csinálni, akkor tedd félre ezeket és kezdj bele. Még az is előfordulhat, hogy a vártnál is jobb lesz az eredmény. Hajrá, mindent bele, csináld.
Úgyhogy azt elengedtem.
Falka
Az úszásnál kicsit belassultam, vagy Eszter gyorsult fel nagyon, de az biztos, hogy folyamatosan leköröz. Ami nem baj, mert motivál, hogy tegyek valamit annak érdekében, hogy gyorsuljak én is. A keddi alap úszásedzésen csináltunk egy felmérésszerűt, ami egyébként lehet nem volt tudatos. A 2-es pályán voltunk, egyszerre indultunk. Bemelegítés után az első feladat az volt, hogy deszkával a kezünkben mell lábtempóval kellett végigúszni két hosszt. Ebből a tesztből kiderült, hogy nem a lábtempóm miatt vagyok lassabb. Ezt követően bójával a lábunk között mell kartempóval kellett szintén két hosszt leúszni. Na itt más jóval gyorsabb volt, mint én. Szóval, vagy a technikám nem jó, ami simán előfordulhat, mert Eszter – gondolom a rúdsport miatt is – nagyon precízen szereti kivitelezni a feladatokat. Na, és arra gondoltam, hogy valószínűleg a 6 éves rúdsportolásnak köszönhetően sokkal erősebbek a karjai, mint nekem. Jó tudom, lehet fekvőtámaszozni, meg húzódzkodni, de természetesen elkezdtem speciális úszás erősítős feladatokat keresgélni. Találtam is egy 14 perces videót, gondoltam ez elég rövidke, de kezdésnek jó lesz. Hát – és ezt meg is írtam a videó készítőjének – már 5 perc után majd le akart szakadni a karom. Na, ez jó is lesz egynek, de aztán rátaláltam Marcell videójára, ami elég meggyőző volt, úgyhogy be is regisztráltam a Skool.com oldalra. Többféle programot is ajánl, vannak alapprogramok, gerinckarbantartás, térd- és derék erősítés, állóképességfejlesztés, jóga. Mindez havi kb. 20 dolláért. Beregisztráltam, ma el is kezdem. Egyébként vannak motiváló dolgok is. Például, ha 35 nap alatt végigcsináljuk az F-33-as, 33 napig tartó kihívást, akkor kapunk egy Falka pólót egy sapkát és visszakapunk egy havi díjat. Vagy, ha annyira tetszik ez a mozgásmotivációs lehetőség, hogy másokkal is megosztanánk, akkor 2 főnek történő ajánlás után ingyenes lesz a tagság. Ja, és 7 napig ingyen ki lehet próbálni.
Már végeztem az F33-al. Ez az első rész, amit el kell végezni és már jelentős javulást látok a mozgástartományomban, sokkal hajlékonyabb lettem és szerintem gyorsultam is a futásban. Miután Eszter segítségével rájöttem, hogy kell megnézni a Térd és Derékerősítő feladatok videóit, ezeket is csinálom az ajánlás szerint heti 2-3 alkalommal. Ez azért jó, mert a segítségével megerősödnek azok az izmok, amelyek ahhoz szükségesek, hogy ne sérüljünk le, a vádli, a tibialis, ami szintén a lábszáron van, csak elöl, térd körüli izmok.